A Diadalív

Az Arc de Triomphe (magyar nevén Diadalív) I. Napóleon és a francia hadsereg dicsőségét hirdeti. Ez az építmény korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. Mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen fekszenek a föld alatt.

1806. február 16-án I. Napóleon egy diadalív megépítéséről adott ki rendeletett. Az emlékművet Párizs egyik jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésére szánták. Az építészek, Jean-Arnaud Raymond és Jean François Chalgrin Titus római császár hasonló emlékművéről mintázták Napóleon diadalívét, amely azonban még javában épült a császár bukásakor. Az építményt csak 1836-ban, 30 év múltán fejezték be.

A Diadalíven számos felirat található, amelyek a napóleoni csaták 174 helyszínének és a korszak összesen 660 tábornokának állítanak emléket. Az utolsó feliratok 1895-ben kerültek fel az épületre.

Katonaszervezetek nyomására a Panthéon helyett 1921-ben az építmény alatt készült el az „Ismeretlen katona sírja”, amelyet 1923 óta folyton égő emlékmécses ékesít. Emellett a gigantikus ív alatt több bronz emléktáblát is elhelyeztek, így például egy Elzász és Lotaringia 1918-as visszatérését ünneplő plakettet és megemlékezéseket a 20. század francia háborúiról.

Azóta a Diadalív számos ünnepélyes eseménynek adott otthont: 1840-ben Napóleon hamvait először ide szállították, 1885-ben Victor Hugónak itt adták meg a végtisztességet, 1919-ben az antant ünnepelte itt győzelmét az I. világháborúban, majd 1944-ben Párizs felszabadulása alkalmából parádéztak itt a franciák. A francia nemzeti érzés egyik szimbólumaként mind a mai napig kulcsszerepe van számos nemzeti ünnepnapon.