Bastille

A Bastille egy párizsi börtön volt, hivatalos elnevezésén a 232-es számú Bastille Saint-Antoine, ami mostanra leginkább az 1789. július 14-ei Bastille ostromáról nevezetes.

A Bastille-t a százéves háború alatt építették, V. Károly francia király uralkodása idején. 1369-ben kezdték el az erőd építését, amely 1383-ban készült el, és a Bastion de Saint-Antoine nevet kapta.

A Bastille szabálytalan négyszögben épült 8 darab tornyával, 66 méteres hosszúságával, 30 méteres szélességével, a tornyok és a falak 24 méteres nagyságával, széles várárokkal körbevéve. Eredetileg két udvara volt belül, és a falak mentén lakóépületeket hoztak létre.  A keleti oldalon lévő bástyákat később építették. Az épület legfontosabb védelmi vonása az volt, hogy a falak és a tornyok azonos magasságúak voltak, és ezeket széles teraszok kötötték össze egymással.

Kezdetben előkelő politikai foglyokat, főnemesi összeesküvőket zártak a börtönbe, későbbiekben köztörvényes bűnözőket tartott fogva. Azok is ide kerültek, akik tiltott dolgokról írtak riportokat.

Mivel magas rangú személyek is tartózkodtak a börtönben, az távolról sem volt olyan borzasztó hely, mint a többi párizsi börtön. 1776-ban megtiltották a láncok és földalatti cellák használatát, megszüntették a kínvallatást, a foglyok pedig vendégeket fogadhattak, olvashattak, írhattak. Celláikat maguk rendezhették be, és inasaikat is magukkal hozhatták, az előkelőbbek a kormányzó asztalánál étkezhettek, a megbízhatóbb foglyok pedig néhanapján Párizsba is kimehettek. Volt rá eset, hogy a foglyok saját biliárdasztalt hozattak a börtönbe. A szegényebb foglyokról az állam gondoskodott, amely napi 10 livrét folyósított a nekik, és az ebből el nem költött összeget a szabadulás után kézhez vehették. A Bastille befogadóképessége 42 fő volt, ám XIV. Lajos francia király uralkodásának idejére mindössze évi átlag tizenhat fogoly lakott itt, akiknek egyharmada újságíró volt.

Rossz hírét az épületet övező titokzatosságnak köszönhette. A börtönbe olyanokat vittek, akiket királyi elfogatóparancs alapján tartóztattak le, ezeken pedig nem tüntették fel a letartóztatás okát, és a szabadulás várható idejét. Így a bentlakók a király foglyainak számítottak, akiknek ügye nem tartozott a nyilvánosságra, így az emberek sem tudhattak semmit a fogva tartás körülményeiről. A foglyok szabadulásuk után rendszerint jelentősen eltúlozták a börtönben uralkodó állapotokról szóló beszámolóikat, magukat mintegy mártírként tüntetve fel.

2789. július 14-én, néhány napos lázongást követően azon egyszerű okból ostromolták meg a Bastille-t, mert falai mögött puskaport tároltak. Egy körülbelül 1000 főből álló tömeg gyűlt össze reggel tájt a börtön falai előtt a börtön, a fegyverek és a lőszer átadását követelve. Az emberek által kiválasztott két főt meghívták az erődbe, és hosszadalmas alkudozás vette kezdetét. Kora délután a tömeg betört az őrizetlenül hagyott külső udvarba, leszakították a felvonóhíd láncait, és benyomultak a belső udvarba. Hirtelen lövöldözés kezdődött. Röviddel ezután a nép erősítést kapott a királyi hadsereg zendülő gárdistáitól két ágyú kíséretében. De Launay tűzszünetet rendelt el, és a felsőbb parancsot megtagadva megadta magát, így a forradalmárok 17:30-kor elfoglalták az erődöt. Amikor a lázadók bejutottak a Bastille belsejébe, összegyűjtötték a töltényeket és a puskaporokat fegyvereik megtöltéséhez, és kiszabadították a bent tartózkodó hét rabot.

A Bastille könnyű propagandára adott lehetőséget, elsősorban a feltűnő Pierre-François Palloy komédista számára. A volt börtön sorsa ez időtájt rendkívül bizonytalan volt, azonban Palloy nem habozott megszervezni egy olyan csoportot, amely kész volt lerombolni az előző rendszer egyik szimbólumát. Az elkövetkező néhány napban számos híresség látogatott el az erődítményhez, amely úgy tűnt, emlékműként végzi. Ám Palloy engedélyt szerzett az ideiglenesen felállított rendelkező szervektől és gyorsan átvette az irányítást.

Palloy tisztességes fizetést biztosított egyre növekvő számú csapata számára. Mindenre kiterjedt a hatalma a munkával kapcsolatban, még a helyszínen történő gyilkosságok megtorlását célzó akasztásokra is. Nagy energiát fektetett abba, hogy olyan látványosságot hozzon létre, amely anyagilag megtérül. Nagy számban állítottak elő szuveníreket és termésköveket. 1790 februárjára az épületet nagyjából eltakarították.

Mostanra az erőd egykori helyszínét "Place de la Bastille"-nak nevezik. Itt található a Bastille-ról elnevezett operaház, illetve egy kikötő is épült az egykori várárok helyére. Az erődítmény egyik tornyának maradványaira rátaláltak a párizsi metró építése során 1899-ben. Ezeket visszaszállították a parkba, pár száz méterre az eredeti helyszíntől, ahol mindenki számára megtekinthetők. A környező járdákon mindenhol jelölik a várfal vonalát. Egy kávézó és néhány üzlethelyiség a volt börtön egykori területén foglal helyet, valamint a rue Saint-Antoine is közvetlenül rajta halad át.