Franciaország földrajza

Franciaország kontinentális területe (France métropolitaine) Nyugat-Európában a Földközi-tengertől egészen az Északi-tengerig, a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Szárazföldi szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Az Egyesült Királyságtól a La Manche-csatorna választja el. A központi területhez számítják Korzika szigetét is.

Az ország gyarmatosító múltja örökségeként Európától távoli ú. n. tengeren túli megyékkel és adminisztratív módon függő területekkel rendelkezik. Dél-Amerikában Francia Guyana szomszédos Suriname-mal és Brazíliával. Franciaországhoz tartozó kis szigetek mindhárom óceánban találhatók.


Francia vidékek domborzata igen változatos képet mutat. A tájak északon és nyugaton tengerparti síkságokká szelídülnek, míg a keleti és déli- délkeleti vidékek vadregényes hegyláncokkal (például Francia-középhegység) kápráztatják el az oda látogatót. Délen tör az ég felé a Pireneusok vonulata, és innen a Földközi-tenger partján, a Francia Riviérán végighaladva elérjük az Alpok csúcsait. Itt emelkedik Európa legmagasabb pontja is, a 4808 m-es Mont Blanc.


A Vogézek déli részétől déli irányban, a Francia-középhegység keleti részén a Cévennekig húzódó vízválasztó vágja ketté az országot. A vízválasztótól keletre a Rhone és a Saone gyűjti össze az Alpok és a keleti országrész vizeit és szállítja a Földközi-tengerbe. Franciaország többi nagy folyója már az Atlanti-óceán vízgyűjtő területéhez tartozik.

Az északi terület legjelentősebb folyója a Szajna. Az Oise, az Aise, a Marne és a Yonne vizeit összegyűjtve a Párizsi-medencén átfolyva a La Manche-ba torkollik. A Francia-középhegységben eredő Loire a Bretagne-tönk déli peremét átszelve éri el az óceánt. Az Aquitániai-medence fő folyója, a Garonne a Pireneusokból és a Francia-középhegység nyugati oldalairól lefutó vizeket gyűjti össze. A Francia-középhegységből lefutó másik jelentős folyóval, a Dordogne-nyal közös tölcsértorkolatuk a Gironde.

A Lorraine-i fennsíkon és az Ardennekben eredő folyók az Északi-tengerbe szállítják vizüket. A Maas, a Moselle és az Ill a Rajna mellékfolyói. Az éghajlatnak megfelelően az ország folyóit egyenletes vízjárás és bő utánpótlás jellemzi. Az egyes vízrendszereket fejlett csatornahálózat köti össze.


Franciaország éghajlatát az óceáni és mediterrán hatások befolyásolják legerősebben. Az ország túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban a kontinentális éghajlat sajátosságai is megjelennek. A földközi-tengeri partvidék éghajlata jellemzően mediterrán, ugyanakkor a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki.

Az ide látogatók tehát egész évben igen eltérő időjárással találkozhatnak az ország különböző részein.

A mediterrán térség éghajlata jelentősen különbözik a többi régióétól. Itt a legenyhébb a tél (a leghidegebb hónap középhőmérséklete 6-8 °C), míg a mérsékleten meleg nyári hónapokra 22-24 °C-os középhőmérsékletek jellemzők. Júliusban és augusztusban gyakori itt a nyári szárazság, amikor egy-egy hónap során csupán 10–30 mm csapadék hullik. Franciaország déli vidékein a nyári hónapokban jóval többet süt a nap, általában 11-12 órát - míg északon egy nyári napon 7-9 órás napsütésre lehet számítani.

A tenger vize a földközi-tengeri partokon augusztusban a legmelegebb, 23-25 °C-os, de júniusban és júliusban is felmelegedhet 21-23 °C-ig.

A Franciaország déli részén található Provence tartomány egyik jellegzetes időjárási sajátossága a sokszor napokon át fújó kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori.


A földközi-tengeri partvidéken és Dél-Franciaország némely részein mediterrán növényzet van. Örökzöld tölgyesek, píneák, ciprusok és olajfák a táj jellegzetes szárazságtűrő növényei.
A magyaltölgy mindenütt elterjedt, a paratölgy főként a kavicsos felszíneken található. Az erdőket sok helyen erdőirtás és legeltetés miatt keletkezett bokorerdők, macchiák és garigue-ok váltották fel.
A Vizcayai-öböl mentén a homokdűnéket helyenként tengerparti fenyvesek borítják.
Az ország többi része, a magas hegységeket kivéve a nyugat-európai kevert tölgy- és bükkerdők övezetébe tartozik. Ezekhez a Vogézek lejtőin szelídgesztenyések csatlakoznak.
A vizet át nem eresztő talajokon lápi és mocsári növénytársulások jöttek létre.


A nemzeti parkok hálózatához az európai Franciaországban 7 nemzeti park tartozik. Teljes területük 3710 km2. Évente 7 millió látogatójuk van. A nemzeti parkokon kívül alacsonyabb szintű védett területek is vannak az országban.

   - Cévennes Nemzeti Park - Dél-Franciaország, Cévennes-hegység
   - Écrins Nemzeti Park - az Alpokban
    - Guadeloupe Nemzeti Park - a Kis-Antillák Guadeloupe szigetén, amely Franciaország tengerentúli megyéje
    - Guiana Amazonasi Park - Dél-Amerikában Francia Guyana tengerentúli megyében
    - Mercantour Nemzeti Park - az Alpokban, a tenger közelében
    - Port-Cros Nemzeti Park - a francia Riviérán szigetek és főleg tenger
    - Pyrénées Nemzeti Park - a Pireneusokban
    - Réunion Nemzeti Park - Réunion szigetén az Indiai-óceánon. A sziget Franciaország tengerentúli megyéje
    - Vanoise Nemzeti Park - az Alpokban. Területileg összefügg az Olaszországban lévő Gran Paradiso Nemzeti Parkkal.



Az UNESCO világörökség-listáján az alábbi francia tájak szerepelnek:

- Girolata-fok, Porto-fok, Scandola Nemzeti Rezervátum és a Piana Calanques Korzikán
- Pireneusok - Spanyolországgal közös
- Új-Kaledónia lagúnái